2010. április 23., péntek

Tóth Zita Emese: Óda a sajthoz

"Oda a sajthoz"
mondta egy szürke szerzet,
amint tudomást szerzett,
hogy a kacska farkú macska
az asztalon lévő bort
benyakalta.

A kicsi gyomra korgott,
látta is, ahogyan torkot
mutat egy füstölt adagnak.
"Szemeim éhségtől dagadnak!"

Lábujjhegyen ment a cicus mellett,
megkaparintotta a sajtot.
Úgy bámulta, mintha kincset tartott
volna kezében.
Visszatükröződött a tejfaló
szemében, amint az egér
elpusztította a zsákmányt.

Így lett a részeg macska
sajttól fosztott csacska "észlény",
az éhes egérnek teli hasú,
sajtos élmény.

2010. április 20., kedd

Bánfi Csaba: Mindenáron


Április 24. Másoknak egy sima pihenős szombati nap, nekünk sokkal több. Eljött az idő, hogy pontot tegyünk egy sorozat végére. A bajnokság első helye forog kockán. Igen, a DVSE ifi korosztálya, az én csapatom, Sátoraljaújhelyre látogatunk, ahol két gyilkos meccset kell lejátszanunk az aranyért. Ha kikapunk, vége az erőfeszítéseknek. Reméljük mindkét meccs 3 pontja az ölünkbe fog hullani, ellenfelünket nem kíméljük. Ennyi eszméletlen edzésmennyiség és befektetett idő nem veszhet kárba.

Plusz jóval erősebbek vagyunk egyénileg, csapatszinten kevésbé. A csapat nem igazán szokott össze a hónapok során. (hozzáteszem egyenlő pontszámmal állunk első helyen, a Zempléni srácok csak jobb gólkülönbséggel állnak az első helyen...)

4 nap. Ennyi választ el minket. Hajrá DVSE!

2010. április 12., hétfő

Szűcs Noémi (9.b) versei

Kialvatlan gondolatok

A hajnal hegedűje megperdül,
S finom ívekben gyárt dallamokat.
A langyos napsugár meg melléül,
S nyitva szemem űzi álmaimat.

Amikor a Nap arany szemeit
Kerekre nyitja, a reggel lassan
Elém tárja bohókás színeit,
És a szivárvány mosolya csattan

A tejszínű, bégető felhőkön.
Kézfejem szempilláimra hajol,
Mialatt hosszasan zsörtölődöm,
Orrom álmosan párnámba szagol.

Illatod beborítja a szívem.
Amíg föltápászkodom az ágyról,
Alig hallhatóan zihál testem,
De végül kimászom a szobából.

Ruhát aggatok magamra magam,
Az ajtón át a kertbe libbenek,
A szél könnyedén fújja a hajam,
És a virágok búcsút intenek.

Az aszfalt nem zajong lábam alatt,
Vígan csipognak a kis verebek.
Vajon a jó eszem otthon maradt?
A boldogság megszállta fejemet?

A napsugarak jókat nevetnek
Álmos arcomnak félszeg vigyorán,
De csak irigyek, mert én szeretek
Valakit, tiszta szívből s igazán.

2010-04-08


----------------------------------------------

Világ

A világ mozgó szája habzik némán,
Csorgatja a nyálát az ostoba eb,
Elveszett póráza nyakunkon lebeg…
Megsebzi magát, mert vak maga is,
Gonosz, vérengző, beteg és hamis.

Kölyök volt, nagy szemeivel bárkire
Tekintett, azt rögtön elbűvölte,
De mindegyik megbűnhődte,
Aki ártatlan tekintetébe tapadt –
Mert most vadul mar és harap.

2010-04-11

------------------------------------------

Éjféltájban

Én otthontalan megyek ma haza,
Szüleim árván fognak mesélni nekem -
És én, mint műveletlen tudós,
Hallgatom a diplomás tücsök zenéjét,
Amint napozik az ereszemen…

2010-04-11

2010. április 11., vasárnap

Örökkön......



Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.

1927. jún.

Tóth Zita Emese: Fél-igaz

Rettegő valóság,
s nem jön képzelet.

Lassan ökölbe
szorítod két kezed,
mozdul minden izom,
ütés csattan.

Talajt borító szilánkhalom
-összetört lélek-.

Vajon fájhatna jobban?

József Attila - Szerelmes vers

Ha már így költészet napja, és József Attila születésnapja van, úgy gondoltam, hogy bejegyzem, a kedvenc József Attila versemet. 

Miért is ez a kedvencem? 
Nos, erre ilyen konkrét választ nem tudok adni. Leginkább azért, mert magamra ismerek benne, át tudom élni, érezni a vers mondanivalóját. Szerintem ezzel általában minden ember így van, hogy amit át tud élni, érezni az sokkal jobban megtetszik neki, mint más költemény, ami számára unalmas. Éppen ezért nem lehet olyat kijelenteni, hogy ez a tökéletes vers. Szerintem. Hiszen mindenkinek más az értékkészlete. Van akinél a jó, már felér egy "hűűűhával". Van olyan, hogy a "hűhaaa" csak egy töltelék, hogy legyen mit mondani. Vannak olyan emberek is, akiket egyáltalán nem érdekel a költészet, és őket, bármilyen jó is egy vers, hidegen hagyja az egész. Őszintén be kell valljam, én se vagyok valami nagy rajongó a költészet iránt. Nem is próbálkozom vele. Viszont, nagyon kritikus szemem van, és úgy érzem, hogy észreveszem azt, ami jó. (legalábbis számomra) Szeretnék megkérni mindenkit, hogy ha máskor nem is, legalább most. A költészet napján - így a választások mellett, olvassunk el 1-1 verset, hátha most szeretitek meg őket. :)
Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
József Attila - 1923. jan. 1.
Egyébként, ez volt a 100-ik bejegyzés ebben a blogban! :)

Boldog születésnapot...!

József Attila
A költő, aki magát mindig kitakarta, sebeit mindig elvakarta.

Csak pár dalt jöttem megosztani, s aztán talán eltűnök hirtelen...
Az első megzenésített József Attila vers, amit hallottam Ágnes Vanillától jó pár éve. Vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy zene meghallgatása után az ember csak néz maga elé, s nem tud mit kezdeni azokkal az érzésekkel, amiket a zene kiváltott belőle. Megragadta a szívemet, megszorította és hosszú percekig nem engedte el. Majd mikor végre engedett a szorításon, akkor tűnt csak fel, hogy szebb lett, -még ha csak kicsit is, alig észrevehetően- de szebb lett a szívem. Azóta szeretem József Attila verseit. Azóta válaszolom azt a "Ki a kedvenc költőd?" kérdésre (ami elég ritkán hangzik el...),hogy "József Attila". Azt hiszem, ez örökre így fog maradni. Ez az érzelmeim és a versei vérszerződése...




A dal, amit Ágnes Vanilla írt, József Attila 100. születésnapjára:

Plaschil Bernadett újabb novellája


Találkozás egy angyali teremtéssel...

A költészet napja úgy látszik hatással van rám. Ihletet kaptam. Hogy honnan jött ez az isteni sugallat, nem tudom... Talán csak jellemzés az egész.

Alice, csodaországban - filmkritika

A mai reggel, egy fiú álmosan bekapcsolta a számítógépét, és elolvasta az e-mailjeit. Milyen könnyen megy ez mostanában. Bezzeg régen, mikor még csak a posta és a levél volt... Akkoriban, még a postaládáig is el kellett sétálnunk. Ma már csak e-mail... Hát ilyet. A fiúnak megakadt a szeme az egyik e-mailen:
Zoli!

Olvasgattam az írásaidat, szerintem publikálhatnál a FÚJ-ba is! ...
... Tehát arra kérlek, hogy filmkritikát, bármit tegyél bele! Üdv.! VGY 
Tehát sziasztok, szeretnék üdvözölni minden olvasót és szerkesztőt, Zoli vagyok. Velem még itt nem találkozhattatok, éppen ezért, mint újdonsült szerkesztő, rögtön szeretnék valami olyat írni nektek, amit itt még nem láthattatok. Valami újdonsültet. :)

Most Tőlem olvashattok egy filmkritikát,  sokunk gyerekkori kedvencének, az Alice, csodaországban című rajzfilmnek, friss feldolgozásáról, epizódjáról. Kinek, mi tetszik. :)

2010. április 10., szombat

ESZENYI NOÉMI ÍRÁSA AZ OSZTÁLYZATOK ELTÖRLÉSÉRŐL

Töröljék el?

Természetesen minden ép diák amellett szavazna, hogy töröljék el az érdemjegyek osztását, de én úgy hiszem, hogy vélemény-nyilvánítás előtt meg kell vizsgálni a mellette, illetve ellene szóló érveket.

Ha nem lennének osztályzatok, nem kellene aggódnunk, hogy szüleink mit fognak szólni egy-egy rosszabb jegy után, és nem alakulna ki rivalizálás egy-két ismerősünk között.

Ezzel szemben például a diákok fel tudják mérni pontosan, hogy milyen az eredményük, tudásuk, szorgalmuk az adott tantárgyból, és velük együtt a szüleik is. A tanároknak is könnyebb, egyszerűbb egy jegyet ráírni a dolgozatra, mint egy értékelést írni a tanuló munkájáról. Továbbtanulás esetén is könnyebb csupán az alacsonyabb fokú iskola osztályzatai alapján dönteni. Néha egy-egy becsúszott rossz jegy figyelmeztet minket a még kitartóbb, szorgalmasabb munkára. S néha- valljuk be- jól esik egy kis versengés is…

Összefoglalva, a régi, bevált módszereken változtatni szükségtelen.


Várjuk véleményeteket, meggyőző érveiteket: kell-e osztályozás az oktatásban vagy nem?

KORPONAI DÓRA: OTT HAGYTAM.....

Eldorádóban jártam

Magam sem hiszem el, hogy megtettem. Biztos vagyok benne, hogy ki fogsz nevetni, ha elmesélem, mi történt velem, esetleg őrültnek fogsz tartani. Valójában egy hete én is ezt gondoltam volna, ha valaki hasonló történettel áll elém.
Megtaláltam Eldorádót! Igen, azt a helyet, ahol mindenki gond nélkül él, aranyból van az utolsó kis szögecske a padláson, vagy a kavicsok a mesebeli tó fenekén, és ahol ez a természetes.
Véletlenül sodródtam oda. A helyiek nagy szeretettel fogadtak, ámulattal hallgatták izgalmas, megdöbbentő, néha tragikus történeteimet. Mindegyiküket kiegyensúlyozottnak láttam, és elképzelhetetlenül gondtalannak.
Mégsem ez a mesém lényege!
A legmegdöbbentőbb még csak most következik!!!

2010. április 9., péntek

AZ ELHANGZOTT MŰSOR FORGATÓKÖNYVE


1.ZENE1 :Ágnes Vanilla: Ősz (József Attila versére)



2.Veres Balázs :

„A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, április estén…

Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.” (József Attila: Április 11.)

3. Nagy Szabolcs:

József Attila születésnapján, április 11-én a költészetet ünnepeljük.
Az elhangzott vers 1925-ben született, s poétánk nem gondolhatott még arra, hogy egyszer az UNESCO a 2005-ös esztendőt az ő évévé nyilvánítja…nem sejthette, hogy politikai rendszerek fogják kisajátítani(a munkásosztály költőjének bélyegezték mind a Rákosi- mind a Kádár-rendszerben).
Az előtt is értetlenül állt volna, ha visszanéz, hogy 1990-től 10 évig miért nem mer költészetéhez nyúlni az éppen hatalmon lévő rendszer – olyannyira, hogy 10 éven át még érettségi tétel sem volt.
Igen.
Nehéz egy költőóriáshoz felnőni. Nehéz a „perc-emberkék”-nek (Ady szavával élve) megtapasztalni „az erősebb lét” közelségét. De nem is ez a feladatunk ma. Sokkal inkább az, hogy megnézzük, „minek a lélek balga fényűzése”,mire való a költészet. Ezt kíséreljük most meg , mi, ezredfordulós diákok. Fogadjátok szeretettel műsorunkat!
Összeállításunkban József Attila és Tóth Árpád írásain kívül helyet kaptak még verselő fazekasos diákok művei is!

4.Balla Boglárka:
(József Attila: Karóval jöttél...)
Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,
mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.
Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.
5.ZENE2:Hobo: Ülni, állni, ölni, halni....


6.Veres Balázs:

Tóth Zita Emese 11. D osztályos tanuló verseiben a szándékolt hétköznapiság mögött ott bújik a lét magasztos csodája ,és a merész asszociációk harmóniában egyesülnek, virtuóz formavilága kiegyenlíti a vers beszélőjének fájdalomrezgéseit.
Kötetre megérett költészet a Tóth Zitáé.
Hallgassunk most meg kettőt műveiből!
7.Eszenyi Noémi:
Palinta
Belém furakszik a nem létező.
A mélység bátorságtól éhező
szája tátong.
Kislány hintázgat a szakadék fölött
Huppan egy kő másik kettő között,
órák múlva is kong.
Kitartáshoz imát kontúroz az ég.
Vak félelemből sosem elég,
lezuhan a sablon.
Nyirkos szellő barna hajába tép.
A vad világosság szemei elé lép,
feltűnik egy liliom.

Kicsit lehagytam magam, talán tegnap.
Majd utolér a tettem egy nap,
s kitilt a józan ész.
Homályosan lát a szemüveglencse.
Megtörli egy újabb nap - visítani rendre,
sokáig sírni is nehéz.
Nyelvet fagyaszt a fagylalt.
Hazudni tudna a száj, az igazság visszanyalt -
hinta is furán nyikorog.
A mélyben landol a bal ünneplő cipőm.
Soha sem lehetne jobb.
8.Molnár Hajnalka:
Hangtompító
A fejemben masnit köt az ész.

Nyugi, nincs semmi vész,
múló hangok zúgnak bennem.
Koppan a kő.
Pillantás alatt kettéroppan a jövő.

Egyre jobban szorít a kötés.

Átkozott, fullasztó az ölelés,
ezer meg egy igazság.
Nincstelen múlt.
Látod? Én megmondtam- elmúlt.

Kötelek tekerednek le kezemről.

Nem kezdődik újra elölről
a kétszer tompán élesedő baklövés.
Tövist hegyező rózsa.
Marad a kerti törpém a múzsa.
9.Zene3 : Csonkavers 2:00’


10.Nagy Szabolcs:
Földesi Norbert 11. E osztályos humán fakultációs osztályban tanul. Ő is régóta versel, áradnak belőle a sorok. Tisztán alanyi költészet az övé. Ha néhol meg is bicsaklik a rím, őszinte, a világ értékeire nyitott, érzelemgazdag embert sejtet minden sora. S történelmi érdeklődésének versben is hangot ad: a hazáért való aggódás ritka a kortárs lírában. Hallgassuk meg tőle a Nagy-Magyarország című verset!
11.Csapó Alexandra:

Nagy-Magyarország volt egyszer hajdan,
Nyugat-Európa dicső kapujában.
Kit száznegyvenöt évig gyötört a török,
S kin a világháború végig söpört.

Nagy-Magyarország volt egyszer hajdan,
Nagy bajban, Trianonban.
Elvették Erdélyt győztesek,
S szenvedtek a székelyek.

Nagy-Magyarország volt egyszer hajdan,
egész Közép-Európában.
Megették a harmadát,
A falánk antant armadák.

Nagy-Magyarország volt egyszer hajdan,
s, mint tartja a mondás
Csonka-Magyarország nem ország,
Nagy-Magyarország mennyország!
12. Veres Balázs:
Bánfi Csaba 11.D osztályos tanuló. Alkalmi költő. Vállalkozó szelleme s humorérzéke hívta elő belőle a következő sorokat. Egy 19. század eleji hódoló, türelmetlenül udvarló versnek írta meg a paródiáját tanára és osztálytársai nagy megelégedésére.
13. Nagy Szabolcs:
Óda a hölgyhöz
Mimi.
Rád hajtott a Szabó Imi.
De leállította Bánfi Csabi,
Mert valami fontosat akar mondani.

Szemed, mint az égkék tenger,
Szépségeddel tarolsz, akár egy henger.
Minden órán mellettem ülsz,
Ezért nem érdekel, ha szünetben a srácokkal
egybe gyűlsz.

Egész órán győzködlek,
Dekoltázsod mutasd meg.
Mivel továbbra is ellenkezel,
Nem nyugszom, míg meg nem leszel.

Folyton csak lefékezel,
De számomra csak te létezel.
Sajnos elfogyott minden mámor,
+ elfelejtett beléd nyilazni Ámor.

De nem kell tovább győzködnöm téged,
Mivel úgyis enyém leszel végleg.
14.Veres Balázs: Végezetül hallgassuk meg, hogyan elmélkedik Tóth Árpád, 20. századi, gimnáziumunkban érettségiző költőnk az alkotásról: nehézségeiről, esetlegesen hiábavalóságáról, a költőt és közönségét elválasztó mérhetetlen szakadékról!
15.Korponai Dóra:

Jó éjszakát!
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

16.:
Nagy Szabolcs
Valóban fényévnyi a távolság vers és befogadója között? Ha igen, ha nem, műsorunkkal ezt a távolságot kívántuk csökkenteni.
17.ZENE4: Cseh Tamás: József Attila
18.Nagy Szabolcs: Rendező: Vidákovics Gyöngyi tanárnő és Tóth Zita Emese
Szereplők: Korponai Dóra,Csapó Alexandra, Eszenyi Noémi, Balla Boglárka, Molnár Hajnalka, Nagy Szabolcs és Veres Balázs (11.D)



Akkezdet és az eszperente remek nyelvezet

2010 április 4-én 6 év várakozás után kijött Akkezdet Phiai 2. várva várt albuma. Aki ismeri őket, tudta, hogy nem lehet rossz a cucc, akik eddig nem ismerték őket, azok sem fognak csalódni az albumban. Egy skitet szeretnék bemutatni ma az albumról.
Akkezdet Phiai - A skitek bosszúja (2010 - Kottazűr)


(Az album megvásárolható a Hanyag Elegancia shopban (BP.XIII Népfürdő u. 15/a), hónap végétől rendelhető a www.akkezdet.com weboldalról is.)

2010. április 8., csütörtök

KITŰNŐ RECEPTEK AZ EGÉSZSÉGFAZÉK VETÉLKEDŐRŐL




SZIVÁRVÁNY-SALÁTA

Hozzávalók:

jégsaláta

paradicsom

paprika

kukorica

sárgarépa

kígyóuborka

Öntet:

tejföl

kapor

majonéz

só, bors, cukor

Elkészítés:

A hozzávalókat feldaraboljuk, az öntetet elkészítjük,s a zöldségekre ráöntjük. Hűtve fogyasztható!

Jó étvágyat!

TONHALAS AVOKÁDÓCSÓNAKOK KUKORICATENGERBEN

Összetevők:
  • 2 db avokádó félbe vágva
  • tonhalkonzerv
  • citromlé
  • kukorica
  • majonéz
  • olívaolajban kisütött tésztadarabkák
  • "uborkavitorlák"
  • hagyma
Elkészítés:
Félbe vágjuk az avokádót, belsejét kivájjuk és az összetört belét összekeverjük a tonhallal. Öntsük le citromlével, majd rakjuk bele az "avokádó-ágyba"!A kukoricát összekeverjük majonézzel. Díszítsük az uborkából és a tésztapálcikákból készült "vitorlákkal"!
Néhány szó a gyümölcsről
Ha avokádó gyümölcsre vágyunk, vásároljunk inkább. Az avokádó régóta ismert afrodiziákum, azték eredetű neve, "ahuacacuahat", herefát jelent. Mielőtt még meglódulna a fantáziánk, annyi elárulható, hogy a gyümölcsök párosával csüngnek a fán... De váltsunk témát! A gyümölcs magas telítetlen zsírsavakból álló olajtartalma, A-, C- és E-vitamin tartalma miatt egészséges. Fehérjegazdagsága miatt pedig kiváló húspótló. Rosttartalma magas, ezért emésztésserkentő. Az érettséget úgy állapíthatjuk meg, hogy enyhén megnyomjuk a gyümölcsöt. Az éretlen gyümölcs bizony kőkemény. Az éretlen avokádó 6-8 napig érik, de az érett gyümölcs 1 napnál nem tartható tovább. Az érleléshez legjobb, ha papírzacskót használunk. Hűtőben nem igazán tárolható. Vigyázat, a feldarabolt, meghámozott avokádó megbarnul a levegőn, akár az alma! Íze úgy érvényesül a legjobban, ha citrommal, kevés sóval és hagymával bolondítjuk. Az avokádót a trópusokon a szegények vajaként is emlegetik, mert teljesen beérett állapotban vajként kenhető.


2010. április 2., péntek

Fazekas-gála, kicsit másképp




Minden évben megrendezésre kerül iskolánk egyik közkedvelt eseménye: a Fazekas-gála.
Rengeteg tehetséges tanuló jár iskolánkba, akik itt megmutathatják mit tudnak.

Már harmadik éve járok az iskolába,és harmadjára is lehetőségünk nyílt arra,hogy felléphessünk a gálán.
Mindenkit izgalommal tölt el a tudat,hogy osztálytársak,az iskola tanulói valamint a tanári kar is helyet foglal a nézők között. Élvezetes felkészülni egy-egy ilyen eseményre.
Az énekkar, zenészek, zenekarok és táncosok egyaránt képviseltetik magukat.

Mindenki izgatott a színpadra lépés előtt, de a 'backstage'-ben nagyon jó a hangulat. A fellépők egymást biztatva készülnek a nagy műsorra. Mindenki szurkol a másiknak,hogy a lehető legjobban sikerüljön a produkciója.

A gála szenzációja azonban a tanárok előadása, amit mindig mindenki nagyon vár, hisz' nem mindennap láthatjuk például a magyar vagy történelem tanárunkat mókás ruhában táncolni. Úgy hiszem ez maradandó élmény a tanároknak és diákoknak egyaránt.

Fáradtságos munkával jár egy gálát megszervezni, valamint fellépőként felkészülni rá, így bátran köszönhetem meg mindenki közreműködését a Gálánk létrejöttében!
Jövőre újra itt!

Pillanatok.....

 
 
 
 
Posted by Picasa

Csak egy vers

Grizon- Differencia


Nekem pepsi, neki coca
Nekem cipő, neki csuka
Nekem ha felszed, neki ha lead
Nekem a gyros, neki a kebab

Neki jéggel, nekem jager

Neki tonic, nekem nem kell
Neki ha józan, nekem ha részeg
Neki ha lassan, nekem ha szétszed

Nekem búza, neki barna

Neki jóga, nekem torna
Nekem a haja, neki a szemem
Neki ha rám ül, nekem ha fekszem

Neki herba, nekem csalán

Nekem biztos, neki talán
Neki ha kemény, nekem ha puha
Nekem ő mindig, neki én soha



Szerintem elgondolkodtató.

2010. április 1., csütörtök

Tóth Zita E.: Adomány

Kifogyott a toll,
utána kétségbeesett
karc lohol.
Sír minden sor,
vége,
nincs több lehetőség.
Fakult betűk tagadnak meg
írásra szánt mesét.

A tükröm és köztem
áll egy nagy üresség.
Békét akar kötni.
Eltöröm vigyorát,
megvakítom szemét.

Te szemét!
Miért hazudsz?

Néz a vers,
csalódott bennem.
Hisz nyers a modor,
s talán nincs is
lelkem,
csak eljátszok olykor
a gondolattal.

Tele habbal
felvillanó képek,
elnyűtt, álmodozó
szerep.

Tessék világ,
itt a képzelőerőm,
- úgyis csak bánt-

a tied lehet.

Kollázs

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons