2014. október 9., csütörtök

Egy elsősavató, két szemszög

           Ha új tanév, akkor elsősök, márpedig ha elsősök, akkor elsősavató. A gimnáziumunkban már hagyománnyá vált rendezvény, ebben az évben is megrendezésre került, a 10B osztály szervezésében, hiszen ők nyerték meg a pályázatot.
            Az osztályoknak egy hónapjuk volt, hogy próbáljanak és elvégezzék az előzetes feladatokat. A célkitűzés nyilván minden osztálynál a győzelem volt, ezért sok munkát és energiát fektettek az előkészületekbe. A jól megérdemelt siker pedig garantált volt, hiszen, mindenki élvezte a délutáni előadásokat és a napközben itt-ott felbukkanó rockereket, avatárokat, sárga diákokat, illetve, az iskolatáska helyett vödörrel mászkáló diákok látványát. Azon túl, hogy be kellett öltözni, a „nagy napon”, délelőtt, minden osztály kapott egy feladatsort, melynek megoldásával bizonyíthatták rátermettségüket, és gyakorolhatták a csapatmunkát.
            Délután fél háromtól a tornateremben, minden osztály lehetőséget kapott, hogy bemutassa, egy hónap munkájának gyümölcsét, ahol számos tanár és felsőbb éves diák jelen volt. Jól összehangolt és ügyesen koreografált táncok illetve, igényesen megszervezett szituációs feladatok jellemezték az osztályokat. Ugyanakkor nevetésben sem volt semmiképp hiány. Mindent a jókedv és a precizitás írt körül, csak úgy, mint a diákéletet a Fazekasban. Ezúton is gratulálunk az első helyezettnek, a 9.KnyB-nek, és köszönjük a 10.B lelkiismeretes munkáját!

Kovács Lili


Pantomim, reggeli torna, Barbie Girl és tizenöt éves kisbabák… Mint valami zavaros, hajnali álom utolsó képe. Így tűnik fel előttem az elsősavató. Már az előkészületek is maradandó élménnyé váltak az osztályunk számára, hiszen a testnevelés és osztályfőnöki órák a közös tánc gyakorlásával teltek már két-három hete. Arról nem is beszélve, hogy egy indulót is írni kellett (volna), amely az elsősavató előtti napon még nem volt meg a végleges formájában.
Aznap reggel negyed nyolcra kellett menni, úgyhogy korán reggel buszra szálltam kezemben apukám szürke vödrével, melynek a pluszpont szerzésben volt szerepe. Egy ideig kényelmetlenül éreztem magam, de útközben fölszállt még két fazekasos csinos vödrökkel, úgyhogy helyreállt a lelki békém.
A nap első programja a reggeli torna volt, erre már teljes fegyverzetben mentünk le, ahogy jó pantomimesekhez (na meg kisbabákhoz) illik. Ez már teljesen felrázott minket, úgyhogy frissen láthattunk hozzá a reggel megkapott feladatlapokhoz. Napközben a feladatok elvégzése mellett az órákhoz illő hangulat fenntartása is fontos lett volna, de tény, hogy nehéz komolynak maradni, ha olyan figyelmeztetésekkel kell tölteni a kémia óra drága perceit, hogy „Tedd le a cumidat, és figyelj arra, amit mondok!” és hasonlók.
A délután is egészen jól sikerült, én legalábbis elégedett voltam az osztályunk csapatmunkájával, és nagyon jól szórakoztunk a többi osztály produkcióján is. A technika sem hagyott kívánnivalót maga után, a kivetítő és a hangosítás is nagyon jó volt.
A legjobbak kilétét persze nem vitathatta senki, de itt igazán nem a győzelem volt a legfontosabb. Hanem hogy igazi fazekasosokká váltunk, és megnevettettük a felsősöket és a tanárokat, akik kíváncsian beültek a fülledt tornaterembe, hogy (szó szerint is) közelebb kerülhessenek hozzánk.

Lente Ilka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Twitter Facebook Favorites More

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Walgreens Printable Coupons